Kezdőlap Éjszakai lepkékről

Éjszakai lepkékről

Éjszakai lepkékről

A lepkék jelentős többsége az úgynevezett éjszakai lepkék közé tartozik, a világon eddig ismert kb. 160 ezer lepke fajból legalább 140 000-et tekintünk éjszakainak. Ez az arány a hazánkban előforduló fajaikra is jellemző, több mint 95%-uk, (megközelítőleg 3400 faj) az “éjszakai” kategóriába tartozik. Világszinten nézve, a néhány milliméterestől a kb. 30 cm-ig terjedő szárnyfesztávolságú fajokat ismerünk. Az éjszakai lepkék teste általában vaskosabb, szőrösebb, fejük arányaiban kisebb, mint a nappaliaké, a három testtáj (fej, tor, potroh) ránézésre kevésbé különíthető el éles határok mentén. Az éjszakai lepkék között gyakrabban találunk gyors, vagy igen gyors röptű fajokat (pl. szenderek), míg a nappaliak repte sokkal inkább könnyedebb, lassabb. Kiemelkedő ökológiai szerepük van többek között, mint táplálékforrás más állatok (főleg fürkészdarazsak és pókok, a gerincesek közül madarak, és denevérek) számára, valamint jelentős növénybeporzók.

A hazánkban védett, kora tavasszal repülő tarkaszövőn (Endromis versicolora) jól megfigyelhető a számos éjszakai lepkére jellemző, a nappali lepkékhez képest sokkal tömzsibb test, és a kevésbé elkülönülő testtájak. A hímek széles, fésűs csápja segít a nőstények feromonjainak érzékelésében. A szárnyak sátorszerűen összezárt tartása szintén éjszakai lepkékre jellemző képesség.

Hogy miért sorolunk egy lepkét az „éjszakai”, és mitől a „nappali” kategóriába, nem is olyan egyszerű kérdés. A lepkék ilyen szintű megkülönböztetése azonban némi segítséget jelent a lepkékkel ismerkedőknek a tájékozódásban. Nappali lepkéknek nevezzük azt a csoportot (Rhopalocera vagy Papilionoidea), ahol csáp vége bunkószerűen kiszélesedik, és jellemzően a test felett függőlegesen zárják össze szárnyaikat pihenéskor. Ezek szinte kizárólag nappal aktívak és a laikusok számára sokszor ők jelentik az igazi lepkéket. Magyarországon viszonylag kevés, jelenleg kb. 150 fajuk fordul elő. Az összes többi lepkefajt (a molyokkal együtt) az éjszakai lepkékhez sorolhatjuk, annak ellenére, hogy van köztük jó néhány faj, amely nappal (is) aktív. Ilyen például a rácsos rétiaraszoló (Chiasmia clathrata), amellyel ugyan nappal is találkozhatunk, de nem bunkós a csápja, és egyértelműen az araszolólepkék családjába tartozik. Az araszolók legtöbb tagja pedig kifejezetten éjszakai életmódú. A pöszörszender (Hemaris tityus), – éjszakai lepke létére – azonban kizárólag nappal repül, a sokak által ismert – egyeseket kolibrire emlékeztető – Magyarországon is gyakori kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) is főleg nappal aktív. Az éjszakai lepkék egy részére jellemző, hogy a szárnyaikat a test oldala mentén kifeszítve tartják pihenéskor, azonban egy  különleges szervnek köszönhetően – amelyet nappaliaknál nem találunk – zömük sátorszerűen is össze tudja zárni. Számos fajuk lepkeként – életüknek e rövid szakaszában – nem is táplálkoznak, olyannyira nem, hogy még szájszervük sincsen.

A lepkék egyfajta másik csoportosítása – a nappali és éjszakai mellett – az úgynevezett nagylepkék (macrolepidoptera), valamint molyok (microlepidoptera). Ebben az értelemben minden moly (többségében igen apró, keskeny szárnyú jószágok) éjszakai lepke, azonban a nagylepkék – amelyek jelentős többsége szintén éjszakai –  közé soroljuk a közismert nappali lepkéket is. A fajok mérete sem ad mindig útbaigazítást: például a “hatalmas”, akár 8 cm szárnyfesztávolságú nagy farontólepke (Cossus cossus) rokonsága alapján nem a nagylepkék, hanem a molyok közé tartozik, míg sok hazai “nagylepke” jóval kisebb, mint egy átlagos méretű moly. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a kategóriák nem rendszertani (taxonómiai) egységek, vagyis a valóságban például egy moly sokkal közelebbi rokona lehet akár egy nappali lepkének is, mint mondjuk egy másik molynak. A képzavarral azt szeretnénk érzékeltetni, hogy azok a nagy csoportok, melyeket a lepkékkel ismerkedőknek tudunk ajánlani az eligazodás első lépéseihez, nem tükrözik a lepkék természetes rokonsági viszonyait. Az újabban alkalmazott molekuláris taxonómiai kutatások és több trópusi csoport felfedezése a lepkék rendszerezését is felforgatta, melyet korántsem tekinthetünk véglegesnek.

A hazai éjszakai lepkék, közülük is az éjszakai nagylepkék legfőbb csoportjai (családjai): a pohókok (Lasiocampidae), a pihésszövők (Thyatiridae), a sarlósszövők (Drepanidae), a nagy termetű pávaszemek (Saturniidae), a gyors röptű szenderek (Sphingidae), az araszolók (Geometridae), a púposszövők (Notodontidae), és az igen népes bagolylepkék (Erebidae és Noctuidae). A medvelepkéket (Erebidae) legújabban a bagolylepkékkel közös, nagyobb rendszertani egységben (Noctuidea) helyezik el a taxonómusok.

Különleges csoportja az éjszakai lepkéknek a szitkárok (Sesiidae), melyek igen megtévesztő megjelenésűek. Első ránézésre (de talán másodikra is) könnyedén gondolhatnánk őket darazsaknak is, de semmiképpen nem lepkének. Ennek ellenére a lepkék közé soroljuk őket. Szárnyaik áttetszőek, keskenyek, pihenéskor rendszerint a test tengelyével párhuzamosan összezártak. Szinte kivétel nélkül nappal repülnek. További érdekességekért kattints ide!

Nagyon sok éjszakai lepke viszonylag egyszerű, szürkés, vagy barnás színezetű, faj-szintű határozásuk gyakran igazi kihívást jelent. Ugyanakkor jó pár képviselőjük akad, melyek igen mutatósak, sőt, rendkívül dekoratív megjelenésűek, mind színezetükben, mind alakjukban. A rejtőzködés mesterei. Még egy meglepően elegáns éjszakai lepke is könnyedén észrevétlen marad, ha a környezet (gyakran egy bizonyos növény) megfelelő részére telepedik le. Szükségük is van a jó álcára, ha a nappali pihenőjük során nem szeretnének áldozatul esni például egy éhes madárnak. Éjszaka, mikor szárnyra kelnek, szintén vadásznak rájuk bizonyos madarak (hazánkban különösen a sötétben aktív lappantyú, vagy a füleskuvik), azonban legjelentősebb mennyiségben denevérek étlapjára kerülnek. A korábbi feltételezésekhez képest egyre több kutatás derít fényt az éjszakai lepkék kifinomult „hallására”, sőt, egyes kutatások szerint a világ eddig ismert legjobb “hallású” élőlénye sem más, mint egy éjszakai lepke. A hazánkban is előforduló nagy viaszmoly (Galleria mellonella) akár 300 kHz frekvenciájú ultrahangokat is képes érzékelni, messze meghaladva a legérzékenyebb lokátorral rendelkező denevérek képességeit. Olvasd el ezt is!

A sárgafoltos púposszövő (Phalera bucephala) pihenő helyzetben mintha csak a nyír letört gallyának része lenne.

Feltételezhető, hogy az ultrahangok kibocsájtására és érzékelésére alkalmas szervek részben együtt fejlődtek a denevérek és az éjszakai lepkék esetében, egyfajta predátor-préda kölcsönös válaszreakciókként, avagy “fegyverkezési versenyként” (bár a lepkék esetében már a denevérek megjelenése előtt is létezhetett az ultrahangok érzékelésének képessége).

A hanghullámok érzékelésére, illetve keltésére alkalmas szervek főleg a toron és a potrohon találhatóak. A csápok (“antennák”) szerepe elsősorban a kémiai információk felfogása. Nagyobb felületű fésűs csáppal rendelkező hím lepkék igen nagy távolságból – akár kilométerekről – is képesek a nőstények által kibocsájtott, fajukra jellemző feromon-molekulákat detektálni. A fésűs csáppal felszerelt fajok esetében önmagában a csáp méretéről is általában eldönthető, hogy hím, vagy nőstény lepkéről van e szó.

Az éjszakai lepkék megfigyelésének egyik legelterjedtebb módszere az úgynevezett lámpázás. Ez nem sokban különbözik attól, mint amikor a teraszon éjszaka felkapcsolva hagyjuk a lámpát és azon különböző lepkék jelennek meg. Talán a különbség csak annyi, hogy a célzott kutatás, megfigyelés során egy mobil áramforrás (pl. aggregátor, akkumulátor) segítségével egy lakott területtől távoli rétre, egy erdőszegély mellé is kitelepülhetünk. A lámpa hatékonysága természetesen függ annak típusától is (pl. higanygőz, kevertfényű, xenon, stb.), azonban minél kevesebb egyéb mesterséges fény van a közelben, annál jobban fog érvényesülni. Célszerű egy nagyobb fehér lepedőt is magunkkal vinni, ugyanis ha a lámpánk fényét erre irányítjuk, akkor a lepkék messzebbről is észreveszik a csalogató fényforrást, valamint jobban meg tudjuk figyelni őket, amint a fehér háttéren egy idő után megülnek.

Az éjszakai lepkék megfigyelésének és élőben történő bemutatásának egyik elterjedten alkalmazott módszere, az ún. “lámpázás” Mobil áramforrás (pl. aggregátor) segítségével gyakorlatilag bármilyen alkalmas élőhelyre kitelepülhetünk. Egy (vagy több) könnyen hordozható fehér lepedőt kell kiterítenünk, illetve kifeszítenünk, majd ezt a felületet villágítjuk meg. Ha otthon, például a kertünkben szeretnénk lámpázni, és a ház fala fehér (legalábbis minél világosabb), akkor elég azt megvilágítanunk. Oda is számos érdekes lepke érkezhet az éjszaka folyamán, attól függően, hogy növényzetben mennyire gazdag környéken lakunk, és persze, hogy milyen az időjárás.

Ha az a cél, hogy minél több éjszakai lepkét figyeljünk meg egyetlen alkalommal egyetlen helyszínen, akkor két nagyon fontos tényezőre kell figyelemmel lennünk. Az egyik, hogy az élőhely, ahol lámpázunk minél változatosabb legyen (sok különböző növényfaj, mikroklimatikus változatosság), valamint az időjárási körülmények alkalmasak legyenek. Utóbbi azt jelenti, hogy egy szélcsendes, csapadékmentes, minél magasabb hőmérsékletű éjszaka lehet a legoptimálisabb, kiváltképpen amikor a Hold egyáltalán nem látszik. Sejthető, hogy ezek a körülmények leginkább a nyár folyamán érvényesülnek együttesen hazai viszonylatban, így a május-augusztus közötti időszak (különösen a június-július) a legfajgazdagabb szezon. Vannak azonban kizárólag kora tavasszal, vagy ősszel repülő érdekes és ritka éjszakai lepkék, így ezekről az időszakokról sem szabad megfeledkeznünk, ha nem akarunk lemaradni egy-egy különlegességről.

Klasszikus értelemben éjszakai lepkészéskor az úgynevezett éjszakai nagylepkéket szoktuk figyelni, feljegyezni. Az éjszakai lepkék nagyobb csoportját képező molyokat csak néhány szakértő ismeri átfogóan hazánkban (és külföldön is), így a fajok hasonlósága és a molyok általában igen kis mérete miatt csak nagyon kevesen vállalkoznak a komolyabb megismerésükre. Az éjszakai lepkék megfigyelésével kapcsolatban felmerülő további kérdéseid egy részére reméljük, az alábbiakban választ találsz. Bármi egyéb észrevételed, kérdésed van, örömmel olvassuk bejegyzésedet a fórum „éjszakai lepkészet”, vagy egyéb témába vágó topikjaiban.

Miért vonzza a mesterséges fény a lepkéket?

A tudományt a mai napig foglalkoztatja ez a kérdés. Teljes bizonyossággal valószínűleg senki sem tudná megválaszolni. Annyi azonban elég valószínű (legalábbis sokan feltételezik), hogy a sötét éjszakában, a vizuális ingerek közül eredendően a Hold és az erősebb fényű égitestek jelenthettek viszonyítási alapot a lepkék tájékozódásában. Rendszeresen tapasztalható, hogy teliholdkor sokkal kevesebb éjszakai lepkét láthatunk a lámpánknál, mint újhold idején. Sok lepke az UV-tartományban sugárzott hullámhosszokra különösen érzékeny. A higanygőzlámpák korszakában (amikor még kereskedelmi forgalomban elterjedtek voltak), ez a fényforrás számított a favoritnak az éjszakai lepkészek között. Ma már leginkább különféle kevertfényű vagy LED égőket használunk.

Nem lesz-e bajuk a lepkéknek, ha megszokott életritmusukból a lámpa használatával „eltérítjük” őket?

Bizonyosan eltérítjük egy részüket, és az amúgy megszokott, természetes napi ritmusukból jelentősen kizökkenhetnek egy erős fényforrás közelében. Önmagában azonban az éjszakai lepkészetet nem tekinthetjük emiatt kifogásolhatónak. A lámpa korántsem “mágnes”, nem fog mindegyik lepke rászállni, amelyik meglátja. Sőt, valójában csak kis töredékük érkezik a fényre, és a nagy többség nem is törődik vele. Ha még nem tettük, pillantsunk rá egy éjszaka készült műholdfelvételre a világ bármelyik sűrűn lakott vidékéről és garantáltan meg fogunk döbbenni. A milliárdnyi lámpa a közvilágításban, a rengeteg díszkivilágítást kapott épület, a milliónyi lakásban este felkapcsolt lámpa, az autók fényszórói mind-mind rendkívüli hatással befolyásolják az éjszaka aktív állatok „megszokott” életét. Köztük milliónyi lepkéjét is! Vannak speciális kutatási módszerek, például a Magyarországon jelenleg 23 pontban működő ún. Erdészeti Fénycsapda Hálózat, melynek során az év legnagyobb részében, gyakorlatilag napi rendszerességgel történik a lepkék gyűjtése, fixen kitelepített lámpáknál. A lepkék egy naponta ellenőrzött gyűjtő edénybe kerülnek, és a módszer jellegéből adódóan el is pusztulnak. Ezek a példányok azonban még így is a töredékét képezik a városias környezetben éjszakánként elpusztuló lepketömegnek. A fénycsapdák gyűjtési anyaga alapján készített hosszú évek óta gyarapodó adatsorok értékes válaszokat szolgáltathatnak erdővédelmi, faunisztikai, taxonómiai, ökológiai, természetvédelmi, és egyéb kérdések megválaszolására.

Mi történik a lepkékkel miután lekapcsoljuk a lámpát?

A lámpázás során a lepkék jelentős többsége élve távozik a lámpa leoltását követően. Ha még sötétben, jóval napfelkelte előtt lekapcsolod a lámpát, akkor a nagy részük egészen egyszerűen odábbáll. Nagy valószínűséggel a legközelebbi erősebb fényforrás irányába, ami leggyakrabban a közvilágítás egész este üzemelő lámpái. Ha csak napfelkelte táján sikerül lekapcsolnod a lámpát, akkor még sokuk ott lesz a megvilágított házfalon, vagy lepedőn. Ezek egy része még akár napközben is végig ott maradhat. Néhány helyben maradt lepkét – könnyű prédának tekintve – a környék rovarevő madarai bizony össze fognak kapkodni. „Normál” körülmények között is előfordul ilyen, ezt el kell fogadnunk a természet részeként, a madarakra kár haragudnunk emiatt.

Milyen nem várt szituációkra, veszélyekre kell felkészülnünk a lámpázás során?

Alapvetően egyáltalán nem tartozik az extrém sportok, vagy a veszélyes tevékenységek közé, azonban néhány veszélyforrásra – az elkerülésük végett – felhívjuk figyelmedet!

  • Lámpa: alapvető talán számodra is, de tudatosan is gondoljunk arra, hogy a felforrósodott lámpának igen magas hőmérséklete van. Kerüljük az érintését, illetve közvetlenül ne nézzünk bele a fényébe.
  • Eső: a felforrósodott nagy teljesítményű villanykörtét nem kell, hogy olyan sok esőcsepp érje, mielőtt szétpattan. Már gyengén szemerkélő eső esetén is kapcsoljuk le (ha csak nem terasz alatt van)! Az égőt még pótolni tudjuk, de a szétpattanó villanykörte szilánkjai akár komoly, maradandó sérüléseket is okozhatnak.
  • Lódarázs: nem csak a lepkék, hanem a lódarazsak is járőrőznek éjszaka, és különösen vonzza őket a mesterséges fény. A nyár második felében-kora ősszel fel kell készülni legalább egy-egy példány megjelenésére a lámpánál. Alapvetően elég békés természetűek, azonban jobb az óvatosság, hiszen ha mégis támadnak, akkor annak komoly következményei is lehetnek. Semmiképp ne hadonásszunk, mert könnyen leüthetjük akár a lámpát is, és rovarirtót se kezdjük el ráfújni a lepkék között lavírozó darazsakra. Inkább menjünk vissza később a lámpához, vagy ha nagyon zavaróak, akkor inkább kapcsoljuk le. A hőmérséklet csökkenésével lenyugszanak, „elülnek”.
  • Egyéb látogatók: egyáltalán nem veszélyforrások, legfeljebb csak kissé ijesztőek, vagy váratlanok lehetnek, de néha nagyobb pókok, imádkozó sáskák, esetenként akár békák és meztelencsigák is meglátogathatják a megvilágított felületet. Ugyan így néhány denevér is felbukkanhat a fénykörben, (ahogy például a közvilágítás lámpái körül is láthatjuk őket alkalmanként), a lámpa körül összegyűlt rovarok felkeltik érdeklődésüket. Teljesen ártalmatlan látogatókként tekintsünk a felsorolt, néha szokatlan jószágokra a lámpa körül.  Bőven elég, ha a lepkék félnek némelyiküktől.
  • Szúnyogok: meglepő módon egyáltalán nem jellemző, hogy az erős lámpa miatt érzékelhetően több szúnyog mozogna a közelben, mintha egyáltalán nem világítana semmilyen fényforrás. Emiatt tehát egyáltalán ne aggódjunk!

 

Az éjszakai lepkékkel való ismerkedéshez és határozásukhoz az alábbi könyveket ajánljuk:

Tóth Balázs: Magyarország nagylepkéinek határozója, 2019 (Magyar Biológiai Társaság)

Határozókulcsokon alapuló határozó könyv. Nappali lepkék határozásához is ajánljuk!

 

Dr.Varga Zoltán (szerk.): Magyarország nagylepkéi, 2012 (Heterocera Press Kft.)

Kifeszített szárnyú, méretarányos preparátumok fotói segíthetnek az összehasonlításban. A hazai nappali lepkék is megtalálhatóak a könyvben!

 

Szabóky Csaba: A Bakony molylepkefaunája, 2019 (Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület)

A könyv nem határozó, de a hazai microlepidoptera (moly) fauna kb. 70%-át felöleli.