GYIK

A lepkék életciklusa négy szakaszból áll: pete, lárva, báb és kifejlett lepke, amit imágónak nevezünk. A kifejlett nőstények párzás után elkezdik lerakni a petéket (vagy tojásokat), melyek száma néhány tucattól sok százig terjedhet a nőstény teljes élete során. A lepkepetéből kikelő lárvákat hernyóknak nevezzük. A hernyók a legtöbb faj esetében növényevők és hatalmas étvágyuk van. Tulajdonképpen más dolguk sincs, mint enni és növekedni, ennek megfelelően nem is rendelkeznek szaporodószervekkel. A petéből való kibújástól a bábozódásig testméretük a több százszorosára nőhet.

A Magyarországon élő lepkefajok jelentős része egy év alatt egy generációt hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a lepkék élettartama a lerakott petétől az imágó haláláig átlagosan egy évig tart. Mivel szaporodni csak az imágók tudnak, ezért a hímeknek és a nőstényeknek egymással szinkronban kell az imágó szakaszba lépniük. Ezt az időszakot, amikor a lepkék imágó formában vannak jelen, szokás az adott faj rajzási időszakának nevezni. Ebből következik, hogy a többi életszakasz is szinkronban van az egyedek között, vagyis egy populáció egyedei egy adott időpontban nagyjából mind ugyanabban a fejlődési fázisban vannak. Hogy az egyes életszakaszok meddig tartanak, abban óriási változatosság van a fajok között. A citromlepke (Gonepteryx rhamni) például a durván egy évig tartó (12-14 hónap) életéből 10-11 hónapot imágóként tölt, ezzel valószínűleg rekorder a hazai nappali lepkék között. A nyár elején kikelő imágók csak a következő év tavaszán, az áttelelés után párosodnak, a nőstények március-április környékén rakják le petéiket, a kikelő hernyók pedig egy villámgyors növekedés után május táján már bebábozódnak. Ezzel szemben a hangyaboglárkák (Maculinea spp.) imágói átlagosan 3-5 napig élnek csak, a legöregebb egyedek is maximum két hetes élettartamot érnek el. Ezek a fajok életük nagy részét hernyóként élik le. A citromlepke és a hangyaboglárkák által képviselt szélsőségek között gyakorlatilag bármilyen élettartamra találhatunk példát, de általánosságban elmondható, hogy a nappali lepkék imágóinak élete a legtöbb faj esetében néhány (1-3) hétig tart.

A lepkéknek két pár, tehát összesen négy (4) szárnyuk van, egy első és egy hátsó pár. Mindkét pár szárny a lepke torából nő ki. Szintén a torból nő ki a lepkék három pár (összesen 6) lába. A szárnyak tulajdonképpen a szárnyerek által kifeszített vékony kitinlemeznek tekinthetők. A szárnyakban nincsenek izmok, elég merevek, a mozgatásuk a tor izomzatának segítségével történik. A szárnyakat nagyon apró, finom (nano) szerkezetű kitin pikkelyek borítják, ezek adják a lepkeszárny színezetét. A lepkék tudományos neve (Lepidoptera) is azt jelenti: pikkelyes szárnyú.

Ha kézzel megfogunk egy lepkét, akkor nagyon könnyű kárt okozni a törékeny szárnyakban és elég sok pikkelyt („hímport”) is ledörzsölhetünk róluk. Kellő óvatossággal és kis gyakorlattal azonban kézbe vehetőek úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen kár ne érje őket. Ilyenkor általában a toruknál fogjuk meg őket mutató és hüvelykujjunk között, így stabilan tudjuk tartani őket anélkül, hogy elrepülnének, illetve megsérülnek. Általában minél kisebb egy lepke, annál nagyobb gyakorlat szükséges a sérülésmentes kézben tartásához.

A lepkék hernyó korukban szinte kivétel nélkül növényevők és nem csak a leveleken, de a virágokon, a szárban és még a gyökerekben is táplálkozhatnak. Talán nincs is olyan növényfaj, aminek valamilyen részét ne fogyasztaná valamelyik lepkefaj hernyója. A lepkék ugyanakkor válogatósak, a legtöbb faj csak néhány, egymással közel rokon növényfajon táplálkozik, ezeket nevezzük a lepke tápnövényeinek. A citromlepke (Gonepteryx rhamni) tápnövénye pl. a kutyabenge (Frangula alnus) és egyéb más bengefajok, a nappali pávaszem (Nymphalis io) hernyói pedig csalánon (Urtica dioica) táplálkoznak. Az imágók szájszerve az ún. pödörnyelv, ami kizárólag a lepkékre jellemző és folyékony táplálék felvételére alkalmas. Ez egy csőszerű képlet, ami nyugalmi helyzetben tekercsszerűen van összehajtva, de táplálkozáskor kinyújtható és az imágó ezen keresztül szívja fel a szükséges tápanyagokat, elsősorban a virágok nektárját. Emellett gyakran láthatunk lepkéket pocsolyák szélén, nedves talajon szívogatni, ilyenkor főleg vizet és ásványi sókat vesznek magukhoz, de egyes fajok számára kedvelt aminosav forrás az állati ürülék, vagy a nektárt helyettesítő cukorforrás az erjedt gyümölcsök leve. Sőt egyes trópusi fajok akár vérrel is táplálkozhatnak, de ez inkább csak különleges ritkaság. Pete és báb állapotban a lepkék nem táplálkoznak.

A lepkék esetében nem úgy értjük az egyéniséget, mint az embereknél, azonban ha a viselkedésüket, illetve a testfelépítésüket tüzetesebben megvizsgáljuk, akkor meglepően nagy változatosságot tapasztalhatunk ugyanazon lepke populáció egyedei között. A legújabb kutatások szerint például igen nagy különbségek lehetnek az imágók élettartamában: egy olyan populációban, ahol az egyedek átlagos élettartama 8-12 nap, bizony előfordulhatnak 30-40 napig élő egyedek is, főleg a nőstények között. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a lepkék testméreteiben (szárnyhossz, vagy a pödörnyelv hossza) is nagy variancia lehet, ami befolyásolhatja azt is, hogy milyen virágfajokat látogatnak táplálkozás céljából.

A rovarok változó testhőmérsékletű (ún. ektoterm) állatok, vagyis a testhőmérsékletüket csak nagyon kis mértékben képesek szabályozni, az leginkább a környezet hőmérsékletétől függ. Az ilyen állatok számára a mérsékelt és hideg égövön minden évben beköszöntő tél azt jelenti, hogy az élettevékenységeiket átmenetileg fel kell függeszteniük. Nyilván nem pusztulnak el, hiszen az a populáció kihalását jelentené, tehát valamilyen fejlődési szakaszukban át kell vészelniük a telet. Ezt áttelelésnek, vagyis hibernációnak nevezzük. A fajok között nagy változatosságot találunk abban a tekintetben, hogy melyik életszakaszban telelnek át. A citromlepke (Gonepteryx rhamni), a nappali pávaszem (Nymphalis io) vagy a kis rókalepke (Nymphalis urticae) például imágóként telelnek át. Ezért van az, hogy kora tavasszal ők az első lepkék, akiket repülni láthatunk, de akár meleg, napsütéses téli napokon is szárnyra kaphatnak. Más fajok báb állapotban telelnek át, ilyen például a színpompás farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), amelynél az imágók április-május táján kelnek ki az áttelelt bábból. Ezzel szemben a kis-Apolló lepkék (Parnassius mnemosyne) az életük nagy részét pete alakban töltik és a telet is így vészelik át. A május táján repülő nőstények által lerakott petékből következő év kora tavaszán kelnek ki a hernyók. És természetesen van számos faj, amelyeknél a hernyók telelnek át, a hazai nappali lepkéink többsége ide tartozik. Ezeknél a fajoknál a hernyók nyáron, ősszel, valamint tavasszal is tudnak táplálkozni.

A kifejlett lepkék (imágók) legádázabb ellenségeinek sokan a madarakat gondolják, de ezt viszonylag kevés konkrét megfigyelés támasztja alá. Bár a gyurgyalagok például rendszeresen zsákmányolnak nagyobb testű nappali és nappal repülő éjszakai lepkéket (pl. szendereket). A gerincesek közül ezen kívül ragadozóként még a gyíkok jöhetnek szóba, illetve az áttelelő imágók esetében a kisemlősök. Az ízeltlábúak köréből a szitakötők és a rablólegyek zsákmányolhatnak lepke imágókat, de a veszélyességi ranglistát minden bizonnyal a pókok vezetik. A hálót szövő és a virágokon lesben álló karoló pókok egyaránt igen sok lepkét ejtenek zsákmányul. Az éjjeli lepkék pedig gyakorta eshetnek a denevérek áldozatául.

De nem csak az imágók vannak kitéve veszélyeknek. A petéket hangyák és ragadozó poloskák dézsmálhatják, a hernyókat pedig igen nagy mennyiségben fogyasztják az énekesmadarak. Emellett a rovarvilágban nagyon elterjedt az ún. parazitoid életforma. A parazitoid rovarok (elsősorban bizonyos darázs- ill. légyfajok, pl. fürkészdarazsak, fürkészlegyek) az áldozatuk testébe helyezik el petéiket, például a lepke petéibe vagy hernyójába. A gazdaszervezet ettől nem pusztul el, hanem tovább fejlődik és növekszik. Egy bizonyos fejlődési stádiumban azonban a parazitoid petékből kikelő lárvák elkezdik belülről elfogyasztani a gazda szervezetét, ennek következtében a gazda elpusztul, majd a parazitoid lárvák szépen bebábozódnak és kikelnek a gazda mumifikálódott holttestéből.

Kezdőként, és gyakran haladóként is a megfigyelő hajlamos lehet szubjektíven kiragadni egy-egy részletet a terepen megfigyelt, vagy egy fotóról visszakeresett lepkéről (de madaraknál is így van). így könnyen leragadhatunk olyan részlet azonosításánál, ami esetleg nem is annyira fontos tényező a helyes határozáshoz. Fontos tudnunk, hogy mi számít „faji bélyegnek”, és mi az, amit figyelmen kívül hagyhatunk. Egyes lepkék faji bélyegeinek használhatóságáról még a különböző szakértők között is megoszlanak a vélemények. Sok faj ráadásul igen változatos megjelenésű, előfordul, hogy a hím és a nőstény teljesen más színezetű, sőt esetenként egy fajon belül is lehetnek eltérések a különböző nemzedékek között (pl. pókhálóslepke – Araschnia levana).  A különböző aberrációk (elváltozások, rendellenes színezetek, mintázatok) is bonyolíthatják a helyzetet. Ezek a példányok szinte egyáltalán nem hasonlítanak a megszokottakhoz. Kezdőként a legtöbbünknél szintén tipikus eset, hogy az általunk megfigyelt lepkét (de madarat úgy szintén) valami ritka fajjal próbáljuk azonosítani. Törekedjünk mindig a leggyakoribb, legkézenfekvőbb, az adott élőhelyen és adott időszakban legreálisabban szóba jöhető fajok megkeresésére a határozó könyvekben, vagy az internetes forrásokban. A legtöbb esetben valamelyik gyakori fajjal van dolgunk. Példaként, ha mondjuk narancslepkét (Colias myrmidone), vagy magyar boglárkát (Jolana iolas) vélünk látni a kertünkben, tekintsünk rá a határozóban a sáfránylepkére (Colias croceus), és a közönséges boglárkára (Polyommatus icarus) is.

Előfordulhat, hogy a keresett lepkénk nincs is bent a határozóban, hiszen az ún. „éjszakai” lepkék közé tartozó faj egy példányát próbáljuk a nappali lepkéket bemutató anyagban megkeresni (vagy fordítva, de ez a ritkább eset). Több „éjszakai” lepke kifejezetten nappal repül, vagy nappal is, így könnyen előfordulhat, hogy egy-egy példányukkal napközben találkozunk terepen. Az éjszakai lepkékről általánosságban az alábbi oldalunkon tudhatsz meg többet: http://macrolepidoptera.hu/    , a nappaliakról pedig itt tájékozódhatsz: http://jasius.hu/lepidopterology/

A hazai nappali lepkék megismeréséhez ajánljuk az alábbi könyvet:

Nappali lepkéink – Határozó terepre és természetfotókhoz  Dr. Gergely Péter – Gór Ádám – Hudák Tamás – Ilonczai Zoltán – Szombathelyi Ervin  (Kitaibel Kiadó, 2017)

Régtől fogva ismert jelenség, hogy az éjszakai lepkék – és más, éjjel röpülő rovarok is – esetenként nagy mennyiségben repülnek mesterséges fényre. Ez olykor lehet egy tábortűz is, ahol a lángok közt sok rovar leli halálát, de inkább a különféle mesterséges fényforrások, a közvilágítás elemei, vagy kimondottan gyűjtési céllal kihelyezett lepkész lámpák.

Máig is kérdés az, hogy valójában miért is vonzza a mesterséges fény azokat a lepkéket, amelyek nappal kerülik a fényt. Egyik – széltében elterjedt – feltételezés az, hogy még a legsötétebb éjszaka is vannak olyan – akár az emberi szem által nem érzékelhető – „fények”, melyeket a lepkék tájékozódáshoz használni tudnak. Ha ezek a fényforrások elég távoliak – pl. valami égitest – akkor azokkal bizonyos, állandó szöget bezárva repülve közel egyenes irányban haladhatnak. Ám ha a fényforrás túl közel van, akkor a szöget tartva egy arkhimédeszi spirális mentén „becsavarodnak” a lámpa közelébe, majd ott – tájékozódásukat veszítve – egy ideig útjukat keresik, végül többnyire leülnek a lepkész lepedőre, a „nappali fényben” pihenőre váltanak.

Persze a valóságban ez többnyire nem így zajlik le, hanem gyakran bizony megfigyelhető, hogy nyílegyenesen a lámpára jönnek a lepkék, vagy szabályos köröket rajzolnak le a lámpa búrája körül…

A lepkék – és itt most főként az éjszakai fajokra gondoljunk – látása más spektrumra van hangolva, mint az embereké. Az a tapasztalat (bár ma már bonyolult műszerekkel akár ki is lehet mérni a különböző színű – eltérő spektrális eloszlású – fény által keltett ingerületet), hogy a sárgás, narancs és vöröses fény nem különösebben vonzza őket, így a hagyományos wolfram szálas izzóra nem jönnek olyan intenzíven, a narancssárga, igen szűk spektrumban sugárzó (de egyébként a közvilágításban elterjedt) nátriumgőz lámpákra meg szinte alig jönnek be lepkék.

Az éjszakai lepkészet kezdetekor igen elterjedten használt lámpa típus a petróleumgőz (Maxim) lámpa volt, mely viszonylag erős, zöldes-fehér fényt szolgáltatott. Az akkori viszonyok mellett – elenyésző fényszennyezés – elég hatékonyan lehetett ilyen lámpával is lepkészni. Hasonló elven működött a gázlámpa is (a fény kibocsátó Auer-harisnya – lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Carl_Auer_von_Welsbach – mindkét típusban azonos volt, a feltaláló megérdemli, hogy megemlítsük nevét). Sajnos hordozásra, ütődésre igen érzékeny volt ez a harisnya és – kiváltképp a petróleumgőz lámpa – begyújtása elég kalandos volt.

Az elektromos lámpák elterjedése és a gépjárművek gyakorivá válása a hordozható, nagyobb fénykibocsátású lámpák megjelenését hozta az éjszakai lepkészetben, bár a wolfram szálas izzólámpák még nagyobb teljesítmény mellett sem voltak igazán ideálisak, és a halogén izzók magasabb színhőmérsékletű (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADnh%C5%91m%C3%A9rs%C3%A9klet) fénye sem hozott igazán megoldást. Az igazi áttörést a nagynyomású (higanygőz) és kisnyomású (fénycső) kisülőcsöves lámpák, valamint a hordozható áramfejlesztők hozták. Máig is talán legelterjedtebb a lepkészek körében a (higany tartalma miatt ma már az EU-ban legális forgalomba nem kerülő) higanygőz lámpák 125 W-os (előtét fojtó tekerccsel szerelt), illetve kompakt, „kevertfényű” (beépített wolframszálas ohmikus előtétű) 160 W-os, illetve 250 W-os típusa.

Hasonló mértékben elterjedtek a vödörcsapdák UV fénycsővel szerelt típusai, „black light” vagy „day light” kivitelben, melyek jelentős hányadban UV A és UV B fényt is kibocsátanak, ami a lepkékre különösen nagy vonzást gyakorol. Előnyük, hogy működtetésük 12 V-os akkumulátorról is megoldható.

Természetesen a technikai fejlődés nem állt meg itt, számos más, kisülőcsöves lámpa típus létezik. Ezek mind használhatóak az éjszakai lepkészetben. Bár a modernebb fémhalogéngőz lámpák összeszerelése kicsit alaposabb szaktudást igényel (mint egy egyszerű HgL lámpáé), és a gyújtáshoz 1000 V nagyságrendű impulzusok kellenek, ami a „sufni tuning” kereteit jócskán meghaladja. Hasonló elővigyázatosság kell a xenon izzókhoz is. Ami viszont egyre inkább terjed, és nem jelent különösebb veszélyt az üzemeltetése, az a rohamosan fejlődő LED világítás. Noha maga a LED fényforrás elég szűk tartományban sugároz, így a modern köztéri világítás lámpái is – úgy tűnik – kevéssé vonzzák a rovarokat, saját építésű, különböző hullámhosszon sugárzó UV LED lámpákkal (LED füzér) kiegészített lámpákkal komoly eredményeket lehet már most elérni, generátor és hálózati áram nélkül is.

A válasz kicsit bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk és az éjszakai vs. nappali elnevezés nem is igazán célravezető. A lepkék ilyen szintű megkülönböztetése azonban némi segítséget jelent a lepkékkel foglalkozóknak a tájékozódásban. Nappali lepkéknek nevezzük a lepkéknek azt a csoportját (Rhopalocera), melyeknél a csáp vége bunkószerűen kiszélesedik, jellemző, hogy szárnyaikat a test felett függőlegesen össze tudják zárni pihenéskor. Kevés lepkecsalád tartozik ide. Ezek a lepkék szinte kizárólag nappal aktívak és a laikusok számára sokszor ők jelentik az igazi lepkéket. Magyarországon jelenleg kb. 150 fajuk fordul elő. Az összes többi lepkefajt (a molyokkal együtt) az éjszakai lepkékhez sorolhatjuk, annak ellenére, hogy van köztük jó néhány faj, amely nappal (is) aktív. Ilyen például a rácsos rétiaraszoló (Chiasmia clathrata), amivel ugyan nappal is találkozhatunk, de nem bunkós a csápja, és egyértelműen az araszolólepkék családjába tartozik. Az araszolók legtöbb tagja pedig kifejezetten éjszakai életmódú. Az éjszakai lepkék (Heterocera) többségére nem jellemző, hogy hátul szárnyukat függőlegesen összezárják (mint ahogy a nappaliak teszik), sok éjszakai faj a szárnyait a test oldala mentén sátorszerűen zárja össze pihenéskor. A hazánkban előforduló lepkefajok több mint 95%-a, közel 4000 faj(!) az „éjszakai” kategóriába tartozik.

Igen, a hernyó a lepke életciklusának az egyik fejlődési szakasza, az ún. lárvális stádium. A lepke lárvája más néven a hernyó. A hernyók a nőstény lepkék által lerakott petékből kelnek ki, testükön ugyanúgy megfigyelhető a szelvényezettség, mint a kifejlett rovarokén. A hernyók legfőbb dolga enni és növekedni, a petéből való kikeléstől a bebábozódásig testtömegük akár a több százszorosára is nőhet. Eközben többször (átlagosan négyszer) vedlenek, a színezetük és a szőrözöttségük minden vedlés után változhat kicsit.

Adatodat regisztráció, majd belépést követően a főmenüből lenyitható „megfigyelések megosztása” alatt tudsz feltölteni. További részletekkel kapcsolatban kérünk látogasd meg a következő aloldalt is: https://lepkeszet.hu/honlap/

Ezt a funkciót fontosnak tartjuk, azonban ez a honlap következő fejlesztési fázisában fog megvalósulni.

A galériák elsősorban esztétikai élmény nyújtása miatt kerültek kialakításra, így előfordulhat, hogy a fotó nem felelt meg a galériákban megjelenő képek esetében elvárható technikai és vizuális minőségnek. További okok között lehet még, hogy egyébként elfogadható a fotó, csak még nem emelték át a galériákba az adminok. További részletekkel kapcsolatban kérünk látogasd meg a következő aloldalt is: https://lepkeszet.hu/honlap/

Alaphelyzetben a fotó feltöltésének dátuma jelenik meg a feltöltő neve alatt. A fotóra rákattintva azonban láthatjuk a kép készítésének megadott napját is. Ugyan így a fotózott faj kiválasztott neve is ekkor válik láthatóvá.